A Szent Mihály-székesegyház Izsevszk egyik fő látványossága, büszkesége és jelképe. A templomnak sok más oroszországi templomhoz hasonlóan elég hányatott sorsa volt. A jelenleg is látható épület, tulajdonképpen az eredeti tervek alapján újjáépített mása a korábban lerombolt templomnak.
A templom november elején.
Az eredeti terveket 1896-ban Ivan Apollonovics Csarusin (1862-1945) készítette. A tervezés során szempont volt, hogy az épület hangsúlyozza Izsevszk erős, harcias karakterét az itt folyó acél és fegyvergyártás miatt. Erre utal a magas és hegyes ezüst színű torony és a névválasztás is. Az első székesegyház 11 évnyi építkezés után, 1907-re készült el.
Az eredeti alaprajz...
...és metszet.
A székesegyház a mai Gorkíj utcáról.
A hívek sajnos nem sokáig élvezhették új templomukat, mert a ’19-es szocialista forradalom után az épületet bezárták, majd később múzeummá alakították. Sorsát a ’37 áprilisában hozott rendelet pecsételte meg, mely szerint a templomot le kell bontani és a tégláit az új egyetem építésére kell felhasználni. Elég bizarr módon, az Udmurt Állami Egyetem 2-es épülete jelenleg is a korábbi templom felszentelt tégláiból áll, melyben többek között a finnugor tanszék is található.
Fotó a bontásról.
A székesegyház újraépítésére a rendszerváltás után nyílt lehetőség. A szükséges költségeket a hívők és magáncégek adományaiból fedezték. Ortodox szokásokhoz híven, nem csak a városban gyűjtötték az adományokat, hanem szerte az egész országban.
Az építkezés a lerombolt templom helyén, 2004-ben kezdődött meg, az eredeti tervek apró módosításával. A külső megjelenés megőrzése mellett az épületet egy altemplommal bővítették, és hogy a kor követelményeinek is megfeleljen, az egyik torony lépcsője helyén egy lift köti össze az altemplomot, a főtemplommal és a karzattal. Az építkezés jól haladt és az első templomszentelés után 100 évvel, 2007-ben az új templomot is felszentelhették.
Az altemplom.
Látogatásunk során az idegenvezetőnk – aki maga is a helyi egyházközösség tagja – elmesélte, hogy a ’20-as években a templom bezárása után a papokat arra akarták kényszeríteni, hogy tagadják meg vallásukat. Mivel ők ezt nem tették meg, kivégezték őket, és most mindannyiukat az egyház mártírjaiként tisztelik, ezért számukra külön kis oltárt állítottak az altemplomban. Az altemplomban egyébként többnyire a keresztelőket szokták tartani. Felhívta továbbá figyelmünket az altemplom ikonosztázára, mely ritka darab, mivel kerámiából készült, és nem fából.
A ritka kerámia ikonosztáz.
A templomnak a katolikus templomokkal ellentétben nincsen orgonája, mert az az ortodox liturgia szerint tiltott hangszer. Helyette a karzaton a kórus kapott helyet, akik a szertartásokat énekükkel kísérik. A miséket a hívek állva hallgatják, egyedül az idősebbeknek és a várandós anyáknak megengedett, hogy leüljenek az oldalkápolnákban kialakított padokon.
A főoltár.
A torony belülről.
A kevés régi dolog egyike. Ezt a keresztet állítólag még Napóleon is látta.
A templom belseje számomra az újonnan készült freskók miatt túlságosan steril, vagyis inkább művi. Továbbá érthetetlen volt számomra, hogy egy újonnan készült épületbe, miért kell minden boltívbe és kupolába vonórudakat beépíteni? Ezt is vajon a régies hatás elérése céljából tették? Kívülről viszont kifejezetten érdekes épületnek gondolom, rendhagyó formája miatt sokkal jobban tetszik, mint sok más ortodox templom, amit errefelé láttam.
November végén.
Kora reggel.
