Sziktivkarban két napot töltöttem október közepén egy kalandosra sikerült nyelvészeti konferencia keretein belül, melyre a feleségemet kísértem el.
A város a komi tagköztársaság fővárosa és régóta (XVI sz.) lakott település a Sziszola folyón zajló aktív halászatnak és kereskedelemnek köszönhetően. Lakosai száma jelenleg 235.000 fő körül van. A város a folyó kanyarulatát körülölelve, annak bal partján helyezkedik el. Mivel a terep erősen lejt a folyó irányába, az évszázadok során 6 teraszt alakítottak ki, melyek koncentrikusan követik a folyó vonalát. A város úthálózata is ehhez a teraszos beépítéshez alkalmazkodott, így az enyhén íves sugárutak a teraszok szélein húzódnak, míg a sugárutak lépcsőzetesen emelkednek a folyótól távolodva. Sziktivkar láthatóan sűrűbb beépítésű, mint Izsevszk, köszönhetően a régebbi múltnak, ezért kisebb mérete ellenére mégis városiasabbnak tűnt az én szememben.
Sziktivkar modernizálódása ennek ellenére elég későn indult meg. A ’30-as években épült az első lakóház, melyben vezetékes víz és csatorna volt, de a város általános csatornázása is csak a ’60-as években kezdődött meg. A lemaradást aztán hamar behozta, mostanra vasútállomással, buszpályaudvarral és reptérrel is rendelkezik. A repteret a város szélére, közvetlenül a lakóházak és a régi székesegyház mellé telepítették, ami gyalog is csak 15 perc séta a belvárosból, így minden egyes felszálló gép hatalmas robajjal borítja be a várost.
Hotelunk halljában kiállított archív fényképek tanúsága szerint a várost a múlt század elején még zömében egyemeletes, négyzet alaprajzú, sátortetős, fa- és téglaházak alkották. Mára ezekből csak néhány marad meg elszórva a városban, helyettük itt is többszintes társasházakat és magas panelházakat húztak fel.
Régi faház
Hasonló téglából
Az itteni lakóépületek kicsit változatosabb képet mutatnak, mint Izsevszkben. Sok épületen jelennek meg díszítőelemként a komi népművészet geometrikus formái. Még olyan panelházat is találtam, ami – kicsit bizarr módon – a régi téglaépületek architektúráját próbálja imitálni.
Népi motívum az erkélyen...
...és panelházon
A város hitéletét a forradalom előtt két templom szolgálta. Egyik a város szélén állt, a másik pedig közel a város központjához, a folyóparton. A szovjetek hatalomra kerülése után, a folyóparton álló székesegyházat bezárták, majd később elbontották, azzal az indokkal, hogy a kanyarulatban a folyó alámossa az épületet és az már nem biztonságos. Nekem az az érzésem, hogy ez csak egy ürügy volt, ugyanis a Sziszola továbbra is szabályozatlanul, mindenhol a természetes medrében folyik, ráadásul a templom helyén később vidámparkot létesítettek, ami nyilván nem épült volna oda, ha olyan instabil lenne a part. A székesegyház elbontása után a városszéli templom vette át annak funkcióját, egészen 2003-ig, mikor az új székesegyházat felszentelték Sziktivkar túloldalán.
Az új székesegyház
Sziktivkar múltja sajnos szorosan összefonódik a Sztálini idők kegyetlen oldalával, ugyanis innen északra, nem túl messze működött több kényszermunka-tábor is, ahol az idehurcoltakkal embertelen körülmények között bányászattak kőszenet. Nekik állít emléket a szintén nemrég emelt kis kápolna a város egyik utcasarkán.
A munkatáborokban meghaltak emlékére
A háborús hősöknek egyébként itt is, mint minden más orosz településen, nagy tisztelettel adóznak és grandiózus emlékművet emeltek számukra is. A helyiek állítólag korábban Leninért rajongtak, annyira, hogy halála után kérvényezték, hadd vegye fel a város a nevét. Végül a névváltozás elmaradt, de egy hatalmas szobrot azért kapott Sziktivkar a főterére.
A hősi halottak emlékére
Pihenő katona
A város büszkeségi közé tartozik még a városi képtár, a tűzoltóság régi épülete, a városi színház és az új uszoda is, melyeket rövid látogatásom alatt csak kívülről volt lehetőségem megtekinteni.